Most Rallye2-ben hengereltek

Újra népes táborral vágott neki egy versenyhétvégének a PSZA Motorsport csapata, akik a 2021-es Vértes Rallye-n mindhárom bajnokságban indítottak párosokat.

Szuper verseny, szuper eredmények

Négy plusz egy párossal állt neki a Mercarius Rally1 Bajnokság ötödik futamának a Székesfehérvár – Veszprém Rallye-nak a PSZA Motorsport csapata, amiből egy páros kivételével mindenki sikeresen teljesítette Magyarország egyik legnehezebb futamát.

Egyszer fent, egyszer lent

Felemás Mecsek Rallye-t tudhat a háta mögött a PSZA Motorsport csapata, három versenyzőjük közül, csak az egyik páros láthatta meg a pécsi Széchényi István téren felállított céldobogót.

Elfoglalták a dobogót

Sikeres és jó hangulatú Salgó Rally-t tudhat a háta mögött a PSZA Motorsport csapata, akik ezen a versenyen egy kisebb gárdával álltak rajthoz, mint azt korábban megszokhattuk.

Szezonkezdet pipa

A hosszú téli szünet után a PSZA Motorsport népes csapata alig várta a rally szezon kezdetét.

Új év, új fejlesztések

Bár a rally társadalomban még sok a kérdőjel azzal kapcsolatban, hogy vajon a COVID árnyékában időben elindul-e a szezon, a csapatok, köztük a PSZA Motorsport is már javában készülnek a versenyekre.

Szabó Árpád: PSZA 1,2,3!

A PSZA Motorsport versenyzői közül a Mikulás Rallye-n az ORC-s párosok vitték a prímet, a 2WD kupában teljesen kisajátították maguknak a dobogót, a PSZA-s versenyzők.

Felemás zempléni hétvége

12 páros autózott Móron PSZA színekben

A Vértes Rallye-n sem unatkozott a PSZA Motorsport csapata, igaz Egerhez képest két duóval kevesebb, „csak” egy tucat gördült ki a legendás, fehér aszfaltos gyorsaságikra a PSZA Motorsport színeiben, vagy a csapat segítségével, támogatásával.

Semmi extra, csak majdnem megnézték a málnást

Eredményes versenyt tudhat maga mögött a Huszár Péter – Pazsiczki Zoltán kettős, a legutóbb Parasznya és Lyukóbánya között rendezett Rally3-as versenyen. Péterrel beszélgettünk a verseny után. 

Érzelmekkel teli két nap volt

A PSZA Motorsport színeiben kilenc versenyzőpáros indult a múlt hétvégén rendezett Q8Oils Eger Ralin, valamint további öt párosnak segítették a munkáját, így összesen tizennégy egységgel érkeztek a hevesi fordulóra.

Büszkék voltunk a hatalmas csapatunkra

Több, mint egy tucat autót bíztak a versenyzők, az Eger Rallye-n a PSZA Motorsport csapatára, akik már a rajt előtti hetekben is éjjel-nappal azon tüsténkedtek, hogy minden versenyzőjüknek úgy alakuljon az egri hétvégéje, ahogy azt eltervezte.

Csak jobb, csak bal

2020.08.14-15. között rendezték meg az idei második Országos Rallye Bajnokság futmát.